A jelen cikkben tehát megkíséreljük annak elemzését, hogy a kétségkívül új társadalmi kihívások ösztönzik-e azt az igényt, hogy a tanulás új formát öltsön, és hogy a létező elméletek érvényesek-e még a mai tanulás valós viszonyai között. Áttekintjük ezért a társadalmi változásokat, elemezzük az e-learning 2.0 fogalmát, és körvonalazzuk, hogy a létező elméleti megközelítések hogyan ragadják meg a tanulás realitását. Különleges hangsúlyt fektettünk az olyan új forgatókönyvek, mint például a konnektivizmuson, a konstruktivizmuson, és a szituációs tanulási megközelítéseken alapuló hálózati tanulás egyik különleges formája (ConnectLearning) természetének elemzésére.

Azt a következtetést vonjuk le, hogy változásokra van szükség a tanulási forgatókönyekben, hiszen az elmúlt két évtized során már életbe léptették és megvitatták a kellő elméleti alapokat. A hálózati tanulás nem jelent új paradigmát vagy egy alapvetően új tanulási modellt, hanem azt írja le, hogy egy (innovatív ötleteken és a meglévő tanulási elméletek építőelemein alapuló) megszilárdított koncepció hogyan segíti az „új”, önszervezett, tanuló-orientált, szituációs, emocionális, szociális és kommunikatív tanulási forgatókönyvek iránti igény kielégítését.